Aktuális > Csalók vadásznak a cégekre !
Csalók vadásznak a cégekre !
2015.07.03.
Újra csalók garázdálkodnak, akik társaságokra, vállalkozásokra specializálták magukat. Könyvelő irodánkhoz több visszajelzés is érkezett, így fontosnak tartjuk egy tájékoztatást közzé tenni.
A cég módszere, hogy felhívják az adott cég vezetőjét, és közlik, hogy korábban, tavaly, tavaly előtt, stb. szóbeli megállapodást kötöttek reklámozásról, hirdetés közzétételéről, melyet a cég a mai napig nem fizetett ki. Ha ezt most azonnal nem pótolja felszámolást indítanak a cég ellen.
Természetesen a dolog több sebből is vérzik:
1, A magyar jog szerint, ha valaki állít valamit, azt neki kell bizonyítania: Ha valaki azt állítja, hogy szóban szerződést kötöttünk, akkor azt - pl egy hangfelvétellel- be is kell bizonyítania. Ha nincs bizonyíték, nincs szerződés.
2, Ha létre is jött egy szerződés, amit nem fizetett ki valaki, akkor azt fel kell szólítani írásban is a fizetésre (számlára hivatkozva, szerződésre hivatkozva stb.) Ha ez nem vezet eredményre, akkor lehet fizetési meghagyást tenni (ennek jogi útja van, és itt is kell legyen a követelés alátámasztására dokumentum) vagy bíróságon keresztül el lehet indítani a felszámolást, de a bíróság is bizonyítékok alapján jár el.
Aki viszont felül a csalóknak, az többszörösen is veszíthet: Egyrészt pénzt fizet ki egy nem teljesített szolgáltatásért, másrészt viszont a fizetéssel, kvázi elfogadja a szerződést (ráutaló magatartás) és így akár évekre is a szélhámosok hálójába kerülhet.
Kérjük ügyfeleinket, ha olyan ügylet előtt állnak, ahol nem világosak a feltételek, vagy úgy érzitek, átvágás, akkor beszéljük meg, mert valószínűleg tényleg átvágás lesz… !
-
Változások a kiküldetésben
2016.08.08.2016 augusztus 1-től módosul az SZJA törvény kiküldetést szabályozó része. Ez nem csak a könyvelő irodákat érinti, hanem a cégeket közvetlenül is, ezért nézzük meg ennek a változásnak a legfontosabb aspektusait.
Elolvasom » -
Minősít a NAV
2016.06.30.Így minősít a NAV – és ezek a következmények Április elején megkezdődött az adózók minősítése. A NAV a társaságokat és az áfa alanyokat minősíti negyedévente, a negyedév utolsó napján fennálló adatok alapján.
Elolvasom » -
kötelező szakképzettségek
2015.11.30.Könyvelő irodánk felé gyakran érkezik kérdésként, hogy milyen tevékenységek végzéséhez milyen szakképzettségek megléte van előírva. Most először az építőipart vesszük górcső alá
Elolvasom » -
Ellenőrizd könyvelődet !
2015.10.21.Előfordul, hogy egy vállalkozó, egy cégvezető nem biztos benne, hogy könyvelője mindig minden bevallást határidőre megküld. Rákérdezni persze nem akar, hisz mindenképp megerősítő választ kapna. Mégis mit lehet ilyen esetben tenni.? Van egy gyors és egyszerű módszer.
Elolvasom » -
Eleshet a családi adókedvezménytől, az aki nem vált ki adókártyát a gyerekének
2015.07.31.Fontos változás, hogy 2016. január 1-től csak olyan gyerek után vehető igénybe a családi adókedvezmény, akinek van adóazonosító jele (kis zöld kártya)
Elolvasom »